Te helikopter szülő vagy? Fedezzük fel együtt.
Helikopter szülő. Sokat hallottam ezt a kifejezést, de nem igazán értettem milyen is a helikopter szülő. Aztán utána kerestem, kutattam, és nagyjából megértettem, viszont akkor értettem meg igazán, amikor én magam is találkoztam egy olyan fiatalemberrel, akiről később rájöttem, hogy helikopter szülőkkel van „megáldva”.
A helikopter szülők olyan szülők, akik túlságosan beavatkoznak a gyerekeik életébe, mindenben irányítják és ellenőrzik őket. Ez a túlzott kontroll és beavatkozás azonban nem segít a gyerek fejlődésében és önállóságának kialakításában. Ahhoz, hogy a gyereked sikeres felnőtté válhasson, fontos, hogy megtanuld, hogy mutathatod meg neki milyen is az. Lassan rá kell szoktatni a kisebb aztán egyre nagyobb feladatokhoz, amiket önállóan végez el. Ezzel nem csak neki segítesz szülőként, hanem te is lassan megszokod, hogy nem vagy ott és nem kell a gyereknek állandóan a tarkójába szuszogni, hanem adsz egy kis mozgásteret neki, ezzel te is kissé felszabadulsz. Mert ugye, tudjuk, minden csak akkor van jól megcsinálva, ha te magad csinálod, aztán meg amikor már nem bírod, azért siránkozol, hogy nem segít neked senki. Igen, felnőttként is bele kell szokni, rázódni a fejlődésbe, hiszen ahogy nő a gyereked, te magad is fejlődsz vele együtt. Megtanulsz feladatokat leosztani, határokat feltenni és segítséget kérni, ugyanakkor meg is engedni, hogy elvégezzék. Ahogy tudják, de meg kell engedni a hibázást is, hiszen így tanulják meg.
Az ismétlés a tudás anyja, mondják. És még azt is mondják, hogy nyomás alatt nő a pálma.
Az első lépés ahhoz, hogy ne légy helikopter szülő, az, hogy engedd szabadon felfedezni a gyerekednek a világot. Hagyd, hogy saját tapasztalatokat szerezzen, hibákat kövessen el és tanuljon belőlük. Fontos, hogy támogasd a kíváncsiságát és a problémamegoldó képességét, de ne irányítsd minden lépését. Biztosítsd arról, hogy bármi történik is, te ott vagy és kisegíted, hiszen, ha benned nem bízik meg, akkor kiben? Tudnia kell, hogy te vagy a világon az egyetlen ember, aki tudja a legjobban, hogy amikor baj, hogy kell megoldja, hogy neki jó legyen. Összetört a szíve? Légy ott neki, amikor kéri. Hibázott? Támogasd, segítsd, de hagyd, hogy vállalja a következményeket. Nem mindig könnyű vég igézni a szenvedéseit, de csak addig tudsz neki a legjobban segíteni amíg melletted van. Ha kirepül a fészekből, amikor beüt a krach, nem biztos, hogy úgy tudsz neki segíteni, ahogy szüksége lenne. Így hát tégy róla, hogy már nem csak szülő-gyerek kapcsolat legyen köztetek, hanem legyen meg a szükséges bizalom is, hogy érdemben tudj neki segíteni.
Amikor a gyereked a felnőtt korához közeledik, fontos, hogy megtanulj elengedni. Ne próbáld meg mindenáron megvédeni a nehézségektől és csalódásoktól. Az életben számos kihívás és bukás vár rá, és ezekből tanulva fog erősödni és fejlődni. Engedd, hogy megtapasztalja a következményeket és tanuljon a saját hibáiból. Ezáltal te magad is tanulsz. Légy te is tanítható. Példamutatással sokkal többet érsz el, mint „azért mert én azt mondtam” hozzáállással. És még mindig azt mondom, ha nem te, akkor ki?
Igazából, ez a fiatalember, akivel elkezdtem dolgozni, a hipnoterápiát, a coachingot és a reiki kezeléseket alkalmazva, egy szerelmi csalódás következtében került mélypontra. Elkezdte elemezni azokat hibákat, amiket elkövetett és ami a kapcsolata végéhez vezetett. Rájött, hogy sok (szinte mindenben) olyan dolgot tett, amit otthon látott, az apja mintáját követve. Hiába voltak figyelmeztetések, hogy nem jó úton jár, nem érdekelte. Akkor nem. Időközben rájött, ha azon az úton marad továbbra is, nárcisztikus személyiség alakult volna ki nála, hiszen nárcisztikus szülőtől minimum egy nárcisztikus gyerek/felnőtt alakul ki. Ezt nem én mondom, az okosok bizonyították.
De szerencsére, időben észbe kapott, elindultunk a változás útján együtt. Viszont, ami kihívást jelent, a 21 éves korához képest is, az az, hogy helikopter szülei vannak. És ugye tudjuk, ez mit jelent. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka az a baj.
Én mérhetetlenül büszke vagyok a fiatalokra, mert egyre többen ébrednek arra, hogy min és hol kell változtatni, egyre többen veszik észre a kapcsolati hibákat, de ez az írásom most legfőképp a szülőknek szól. Ha a gyereked elkezdett tudatos lenni, még akkor is, ha otthon mást látott, mást mutattál neki, elkezdett önálló lenni, még akkor is, ha te nem ilyen önállóságra számítottál tőle, engedd meg neki. Fejlődj te magad is vele együtt. Segíts neki felismerni a hibákat, engedd meg neki, hogy felvonja a figyelmedet a ti hibáitokra, hogy ezáltal a ti kapcsolatotok is javuljon, gyógyuljon. Változtad meg a generációs mintát vele együtt. Ha nem tudod megtenni vele, akkor engedd meg neki, hogy tegye meg ő. Ha már csak annyit teszel érte, hogy támogatod az útján és megengeded neki, hogy önmaga legjobb verziójává váljon, már nyert ügyetek van együtt. Csapatban.
A felelősségvállalás fontos képesség, amit a gyerekednek meg kell tanulnia. Ahelyett, hogy mindent megcsinálsz helyette, engedd, hogy önállóan intézze a saját ügyeit. És ezt nem csak akkorra értem, amikor már meghaladta a 15 évet legalább, hanem amikor egyedül kell magára venni a cipőt, amikor egyedül kell bepakolni a sulis táskát, az edző táskát, az uzsiját, stb. ezzel is segíted, felkészíted az önállóságra. Igen, türelempróba lehet, de hidd el, megéri. Ez lehetőséget ad neki arra, hogy megtanulja, hogyan kell döntéseket hozni és felelősséget vállalni a tetteiért. Na meg persze vállalni a következményeket is, mert ha valamit elfelejt betenni, mondjuk a sulira, akkor ugye következménye van. Természetesen segíts neki, ha szüksége van rá, figyeld távolról, biztosítsd róla, hogy ott vagy ha „elesik”, de hagyd, hogy saját erőfeszítéseivel oldja meg a problémáit.
Az energetikai köldökzsinór elvágása pedig azt jelenti, hogy megszabadulsz a túlzottan szoros kapcsolattól a gyerekeddel. Ez nem azt jelenti, hogy elhagyod vagy elutasítod, hanem hogy megteremted a szabadságot és az önállóságot ahhoz, hogy kialakuljon a saját életútja. Engedd, hogy felnőttként döntsön a saját életéről, és támogasd őt a választott útján. Ha pedig vagy még olyan szerencsés, hogy melletted van, akkor tanuld meg megbecsülni a privát szféráját. Ezáltal neked is lesz privát szférád, felszabadulsz és lehetőséged nyílik saját én-időre.
A gyereked fejlődése és önállósága nem csak a saját érdeke, hanem a te érdeked is. Ha túlzottan kontrollálod és irányítod az életét, akkor nem adod meg neki a lehetőséget, hogy megtanuljon saját magáért gondoskodni és boldogulni. Ahhoz, hogy sikeres felnőtté válhasson, szüksége van arra, hogy megtanulja, hogyan kell kezelni a kihívásokat és döntéseket hozni.
Tehát, ne légy helikopter szülő! Fejlődj a gyerekeddel együtt, támogasd az önállóságát és felelősségvállalását. Engedd szabadon felfedezni a világot, és vágd el az energetikai köldökzsinórt, hogy megtanulja a saját életét irányítani. Ez az a módszer, amellyel segíthetsz neki a legjobban a sikeres felnőtté válásban.
Ha pedig úgy érzed, szükséged lenne segítségre, szívesen keress emailen és kihozzuk a kapcsolataidból a legjobbat.
Tatár Annamária Hipnoterapeuta & Reiki mester
Vegyél részt!
Kommentek