Rendszerbe szedés & Felkészülés a jövőre (új tervek, előkészületek)

Szinte mindenkiben van egyfajta vágyódás, hogy mi az, amit el szeretne érni az életében.

S minél inkább szeretnénk valamit, annál könnyebben (és gyorsabban) valósulhat meg a manifesztáció, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, s mindazzal, amire rendeltettünk.

Ha valaki a végső mélységig tisztában van saját magával, az életfeladatával és a saját életútját járja, a teljesítményét is ahhoz fogja igazítani, hogy így vagy úgy, de elérje a hőn áhított célját/céljait.

Ugyanakkor nem mindenkinek egyértelmű, mi rejtőzik a tudatalattijában, de általában az intuíció és a vágyaink a helyes út felé próbálnak terelgetni, érdemes meghallani őket és bízni bennük.

Utadon nem egyszer fognak a felszínre törni régi sérelmek, sebek, traumák és félelmek, amitől úgy érezheted, minden ellened dolgozik. Ezek mind olyan próbatételek, melyek addig ismétlődnek, míg nem tudjuk feloldani az adott blokkot.

Néhány kristály, amelyek segíthetnek, hogy sikeresen összhangba kerülj önmagaddal: akvamarin, heliodor, smaragd, fluorit, obszidián.

Ha pedig új terveid vannak, és szükséged van egy kis plusz löketre ahhoz, hogy megvalósítsd őket, ezeket a csodás kristályokat ajánlom: hialit opál (vagy üvegopál – meditáció során pontosan át tudja adni, mi az, amit tudnod kell, és mi az, amit tenned érdemes), ammonit fosszíliák, turmalin, apofillit, labradorit, rózsaszín ametiszt.

Namaste!

Írta: Horváth Kata / My Angels To Yours

Megtalálsz Instagramon: @myangelstoyours vagy emailben: xshxsh@freemail.hu

Egyedileg készített medáljaimról szintén ezeken a helyeken érdeklődhetsz!

Vegyél részt!

Kommentek

No comments yet