Örökké van nem örökké!? Holtomiglan és holtodiglan!
Az életet ugyebár a ciklusok irányítják és az élet 7 ciklusból áll, mint ahogy már arról beszéltem. A fiatal felnőttkor 3-ik és 4-ik ciklusba esik. Ezekben a ciklusokban sok energiája van a fiataloknak, jótékony hatással van a plátói és mentálisan érdekes kapcsolatokra, kommunikációra. Ebben az életkorban sokszor alakulnak ki szenvedélyes kapcsolatok.
Fiatal felnőttkorban szerintem nagyon sokszor elhangzik, hogy örök barátnők maradunk vagy sem illetve sírig tartó szerelem marad vagy sem? Ez egy nagyon összetett dolog, nagyon sok mindentől függ. Úgy a baráti kapcsolatban, mint a párkapcsolatban nagyon fontos, hogy elfogadjuk a másikat olyannak amilyen minden hibájával együtt még akkor is, ha nem egyezik a véleményünk. Sokat számít egy kapcsolatban a szeretet, az őszinteség, az egymás iránti tisztelet és szeretet. Ezeket már gyerekkorunkban meg tanuljuk a szüleinktől, mert a további életünkre is hatással van nemcsak fiatal felnőttkorunkban, hanem még később is.
Fiatal korunkban a sok energiától és a szabadság érzetétől, amit az ad, hogy most már felnőttek vagyunk és nem parancsol senki azt csinálunk, amit csak akarunk…nagyon sok irányba elvihet bennünket. Lehetünk szabadok, semmivel és senkivel nem törődünk, nem foglalkozunk senki érzéseivel, de így nem is lesz örök barátság sem örök szerelem, viszont évek múlva egy teljesen kiégett emberré válunk, akinek semmi és senki nem jó. Öregségünkre teljesen egyedül maradunk, boldogtalanok leszünk és nem látjuk semmi értelmét az életnek. Viszont, ha azt a példa képet követjük, hogy becsülni és tisztelni kell a másikat akkor kialakulhatnak hosszú távú kapcsolatok. De ez mind kölcsönös kellene legyen, hiába teszel te meg mindent,ha a másik nem és csak kihasznál téged akkor lelkileg megvisel és utána ez testileg is kihathat rád. Az ilyen kapcsolatot el kell engedni és nem ragaszkodni hozzá.
A párkapcsolatra is igazak ezek, de itt meg nehezíti még az a dolog, legfőképpen fiatal felnőttkorban, hogy szemünkre egy rózsaszín köd száll…nem látunk, nem hallunk semmit. Teljesen elvakít a szerelem…nem látjuk, a gyengeségeit, a hibáit, de ha felszáll a rózsaszín köd akkor derül ki számunkra, hogy el tudjuk-e fogadni a társunkat, toleráljuk-e a hibáit? Ez viszont nehéz helyzetbe keverhet bennünket, főleg ha már egy gyerek is van a képben.
A fiatalságról és a rózsaszín ködről eszembe jutott Máté Péter „Első szerelem” című dala, amelyből kiemelek részt,ha megengeditek:
„Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.”
Ezt szerintem minden ember megéli/átéli és ez az érzés egész életünkre ki hat, ahogy a dalban is elhangzik. Hallgassátok meg, mert szerintem érdemes.
Azt szeretném üzeni a fiataloknak is és mindenkinek is, hogy tökéletes ember nincsen, ahogy én se vagyok az és senki sem az, csak szerethető ember van. Mindenkit olyannak kell elfogadni amilyen! Van, aki ilyen van, aki olyan, mindenkinek más az ideális barát, az ideális társ, ne akarjunk senkit sem meg változtatni. Egy kapcsolatban mindig a szeretet, a jóság, a megértés, az elfogadás és az egymás iránti tisztelet a legfontosabb.
Szeretve és szeretve lenni a legfontosabb az életben, legyen az baráti vagy szerelmi kapcsolat! Ugyanis megint egy Máté Péter dalból idéznék:
„Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.”
Sugározz mindig pozitív energiát! Sugározz mindig szeretet!
Szeretettel: Babi
Borsi Erzsébet
Prána energia alkalmazó és tanácsadó
https://www.facebook.com/BABUCY1977
nemesbaby@mail.com
Vegyél részt!
Kommentek