Felkészülés a jövőre, új tervek és előkészületek a megvalósításhoz

Az évszámok csoportosítása:

· Szellemi síkon hatnak: 1-es, 4-es, 7-es év

· Anyagi síkon hatnak: 2-es, 5-ös, 8-as év

· Érzelmi síkon hatnak: 3-as, 6-os, 9-es év

A személyes évszámok részletezése nincs kőbe vésve. Támpontot tudnak adni ahhoz, hogy hogyan kezelj egy-egy állomást, ahová megérkezel. Ismeretükkel valamelyest fel tudsz készülni az aktuális éved minőségére, alakulására. Tehát összefoglalva a szeptemberi 9-es hónap energiáit most már tudjuk, hogy ez a lezárás időszaka volt, mert ez a befejezés, megkönnyebbülés és az átalakulás éve. Összegezni nagyon fontos, mert ekkor tudatosul bennünk, hogy mik történtek velünk érzelmileg és fizikálisan is. Elértél a kilenc éves ciklusod utolsó számához, ami egyben azt is jelenti, hogy előkerülnek az életedben olyan dolgok, amiket ideje lezárni. Bezárni egy ajtót, hogy idővel kinyíljon a soron következő. Az évszám minden eddigi szám rezgését magával hozza, ezért változatos életeseményekre számíthatsz. Mostani éved beteljesedést és megelégedést hozhat, amennyiben az elmúlt időszakban figyeltél önmagad tisztítására és követted személyes fejlődési ciklusod. Ugyanis a 9-es a legmélyebb vágyaink és álmaink megvalósulásának száma is. Ebben a személyes évedben érdemes számot vetni azzal kapcsolatban, hogy mire jutottál az előző 9 év során, kikkel kerültél kapcsolatba és milyen hatással voltak rád ezek a találkozások? Lelked és Szellemed tisztítása során testedre is fókuszálj, hogy felfrissülve, tiszta lappal vághass bele következő 9 éves ciklusodba. A szaunázás például kimondottan hasznos méregtelenítési módszer lehet. Önmagad „megtisztítása” mellett nagyszerű és felszabadító tevékenység a lomtalanítás is. Takaríts, dobálj ki minden olyat, aminek már lejárt az ideje és negatív érzéseket kelt benned. Rendezd át, fesd ki, engedj be új energiákat otthonodba.

Ezek után elkezdünk felkészülni az 1-es személyes évre és terveket készíteni a céljainkhoz. Ez az időszak lesz az új kezdet, a magvetés és a magas energia szint éve. Itt nagyon fontos meg jegyeznem, hogy minden, amit az 1-es személyes évben elkezdünk, az kihat a következő 9 esztendőre.

Tehát érdemes mindent alaposan mérlegelni. Nagyon fontos, hogy a céljaink mindig elérhető, azaz rövid távú célok legyenek. Ez pszichésen sokkal könnyebb, mert ilyenkor nagyobb a valószínűsége a sikerélménynek. Már pedig a siker mindig előre visz minket, azaz motivál a következő célunk megvalósításához.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor konzultációra az alábbi telefonszámon tudsz jelentkezni: +36-70/350-4184

Szeretettel: ANGYAL Dóri

Vegyél részt!

Kommentek

No comments yet