Erdőszéleken, dombokon és réteken júliustól szeptember közepéig virágzik a Szent János virágának is nevezett gyógynövényünk, az orbáncfű. Nincs egy olyan gyógynövény Isten patikájában, amelynek akkora gyógyhatása lenne, mint az orbáncfűne! Csemegefűnek vagy csengővirágnak is nevezik, hisz ágas-bogas növény, aranysárga virágzata pedig csengőre hasonlít. Hogy biztosan felismerjük, morzsoljunk össze egy teljesen kinyílt virágot, és ha piros nedvet ereszt, azt jelenti, hogy megtaláltuk az orbáncfüvet. A régi vallásos néphit balzsamos, vérvörös nedve miatt az orbáncfüvet Krisztus csodafüvének is nevezte, utalván Krisztus áldozathozatalára.
Szent Ivánkor, azaz Virágos János napján, a nyári napforduló ünnepén a legteljsebb pompájával ragyog fel az orbáncfű. Ilyenkor a lányok koszorút fűztek belőle, és aki a szentiván-tüzet körültáncolta, ilyen koronát kellett viseljen. Ezen a titokzatos éjszakán orbánfűágakat szórtak a vízbe és az eladó lányok a fonnyadó virágok feléledésében meglátták, hogy a következő évben megkérik-e a kezüket vagy sem.
Ez a gyógynövény egész Európa-szerte közismert volt gyógyhatásai miatt. Az ókori Görögországban és Rómában az orbáncfüvet javasolták szorongás, depresszió, idegrendszeri problémák, sebek és leégés esetén. Valóban az orbáncfű az egész világon ismert az ember mentális állapotára gyakorolt csodálatos hatásairól.
Ma már tanulmányok is kimutatták, hogy azok, akik harangvirág teát fogyasztanak, észreveszik az alvás minőségének javulását. A magyarázat abban rejlik, hogy a növény kedvez a melatonin termelésének. Ugyanakkor az orbáncfű csökkentheti a specifikus szorongásos tüneteket, amiket jellemzően a pajzsmirigy rendellenes működése okoz Mindezt én is megtapasztaltam, az orbáncfű teája mind belül, mind kívül kisimította a felfokozott idegrendszeremet és segített a pihentető alvás elrésében.
Az orbáncfű gyógyulást hoz a hisztériás rohamok, hordkórosság és beszédzavar esetén éppúgy, mint az ágybavizelés és depresszió estén. Kúraszerűen fogyasztva minden idegi eredetű baj esetén ajánlható. Segít az agynak a neurotranszmitterek (szerotonin, dopamin, gamma-aminovajsav és noradrenalin) hatékonyabb felhasználásában.
Az orbáncfűtea bizonyos esetekben segíthet a premenstruációs szindróma fizikai és érzelmi tüneteinek enyhítésében. Ebbe a kategóriába tartoznak a görcsök, ingerlékenység, puffadás, bizonyos egészségtelen ételek utáni túlzott sóvárgás és a mellérzékenység. A nemi érés időszakában a lányoknak egy bizonyos ideig minden nap egy-két csésze orbáncfű teát kellene inniuk, mivel ez segíti a női szervek fejlődését és szabályozza a havi ciklus rendszerességét.
Közismert, hogy az orbáncfű teája szabályozza az epeműködést is és a hányásos állapotokat is eredményesen csökkenti. Megvédi a májsejteket, regeneráló és nyugtató tulajdonságai pedig megnyugtatják a gyomoridegeket, elősegítik a gyomornyálkahártya gyógyulását. Ez előnyös a gyomorfekélyben vagy a gyomor nyálkahártyájának egyéb károsodásában szenvedők számára. Az orbáncfű serkenti az emésztőnedvek kiválasztását, ami javítja az emésztést és enyhíti az emésztési zavarok tüneteit, mint a puffadás, a teltségérzet és a hasi kellemetlenség.
Természetes gyógyszer az orbáncfű olaja is, ami nem szabadna hiányoznia semmilyen háztartásból. Nemcsak nyílt sebek, friss sérülések, véraláfutások esetén használható eredményesen hanem, mint kiváló bőrápolószer is. Nyugtató, összehúzó és gyulladáscsökkentő hatása van, ugyanakkor remek háziszer, ha leforrázzuk vagy megégejtük magunkat. Bedörzsöléssel kiválóan alkalmas hétfájás és isiász esetén, de bármilyen reumás fájdalmak fellépesekor is. Hasfájós csecsemők gyorsan megnyugszanak, ha pocijukat bemasszírozzuk orbáncfű olajjal. Ez a csodálatos hatású növény segít eltávolítani a méreganyagokat a szervezetünkből, és tisztító, nyugtató és enyhítő hatással van az érzelmi egyensúlyunkra. Ne felejstük el, hogy bármilyen stresszes helyzetben is legyünk, az orbáncfű mindig ott lesz mellettünk és segíteni fog a külső-belső harmóniánk helyreállításában.
Szilágyi Erzsébet, újságíró, életviteli és spirituális tanácsadó, Acces Bars-kezelő, Reiki-mester, kvantum nagykövet – 9elisabethszilagyi@gmail.com

Vegyél részt!
Kommentek