A gyümölcs, amely boldogít és fiatalon tart
Nem ismerek olyan embert, akivel eddig találkoztam, akire ne tört volna rá legalább egyszer a “valami édeset kívánok” érzése. Egy kis apró boldogság érzésének a vágya mindenkiben benne van, ugyanúgy ösztönös, mint a szépség- vagy az éhség-szomjúság iránti vágyunk. Egy szelet édes sütemény vagy egy ropogós cukorka, egy cikk mennyei csokoládé bearanyozza a pillanatainkat.
Az évek múlásával azonban egyre inkább elkezdünk tudatosabbakká válni, hisz látjuk milyen nagy hirtelenséggel távoznak el e földi életből az ismerőseink, rokonaink, barátaink. Ilyenkor szoktuk aztán megfogadni, hogy holnaptól odafigyelek az egészségemre, több zöldséget, gyümölcsöt fogok elfogyasztani.
Most egy olyan kivételes gyümölcsre szeretném felhívni a figyelmeteket, amely elűzi a rosszkedvet, amely megteremti a boldogság pillanatát. Én gyakran fogyasztom otthon vagy munkában, a mellényem zsebében mindig tartok egy párat belőle, mert szeretem az ízét és a gyakran leeső cukorszintemet is gyorsan felemeli. Csoki helyett szoktam fogyasztani, ha nassolni van kedvem vagy éppen éhes vagyok. Ez a különösen ritka gyümölcs: a füge.
A szőlő melett ez egy másik gyümölcs, amelyet a Biblia is említ. Az Ószövetségben a füge a gyengék táplálékaként és a betegek gyógyszereként jelenik meg. A fügefa az ókortól jól ismert és nagyra értékelt fa, a jólét és a béke szimbóluma. De nem csak ezért ajánlom fogyasztani, hanem számos, az egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt.
A füge kitűnő antioxidánsforrás, amely segít a szervezet védelmében a szabadgyökök ellen. Gazdag tápanyagforrás, beleértve a rostokat, ásványi anyagokat és vitaminokat. Sok benne a kálium, magnézium, postásszium, ezért kimondottan ajánlott pajzsmirigy betegeknek. Nekem a túlműködő pajzsmirigyem miatt segít a füge, mert csillapítja az állandó éhességérzetem.
A füge minden fajtája édes és illatos ízű, ha elég érett. Sajnos, szedés után a füge gyorsan megromlik, avas és csípős ízű lesz, ezért szokták deszhidratálni. Mi a Kárpát-medencében többnyire így, aszalt formában ismerjük. Mivel a füge nagyon gazdag tápanyagforrásban, a terhes nők számára különösen ajánlott. Segít a terhesség alatt fellépő reggeli rosszullétek enyhítésében. Nekem például segített leküzdeni a terhességem alatt fellépő székrekedést. Mindezt tapasztaltam a nagyobbik fiamnál is, neki is segített a bélrendszeri problémáiban. Uzsonnára kiváló energiaforrás mind a gyermekek, mind a felnőttek számára.
A friss füge alacsony kalóriatartalmú és önmagában is fogyasztható. Salatákban vagy desszertekben az aszalt formáját szoktam használni, egészen feldobja az ízeket! Készíthetsz fügelekvárt is, amely nagyon jól eláll télen. Énmagam nem készítettem soha, de megkóstoltam egy rendezvényen. Isteni ízű, ínyenc táplálék! A füge segít megtartani a nedvességet a pékárukban meghosszabítva ezek eltarthatóságát, sőt a fügepüré helyettesítheti a pékárukban használt zsírt. Természetesen a szárított füge sok cukort és kalóriát tartalmaz, ezért érdemes mértékkel fogyasztani.
Tudtad, hogy a fügelevél is nagyon tápláló? Bár nehéz hozzájutni nálunk, ám ugyanúgy felhasználható ételekben (különösen a töltelékesekben), mint a káposztalevél vagy a szőlőlevél.
A füge a legtöbb modern vallásban erős szimbólizmussal rendelkezik. Sokan úgy vélik, hogy a füge volt valójában az Édenkert gyümölcse, nem pedig az alma.
Az első olimpiai sportolók edzés előtt táplálékként használták a fügét, hogy több energiához jussanak. Az első olimpia győzteseinek jutalmul fügét is felajánlottak. A rómaiak azt hitték, hogy a fügének gyógyító tulajdonságai vannak, úgy gondolták, hogy ezek a gyümölcsök lassítják az öregedési folyamatokat, fiatalon és ráncmentesen tartják a bőrt.
Számomra a füge egy misztikus táplálék, tele titkokkal és meglepetésekkel. Valószínűleg élhettem előző életeimben a Közel-Keleten vagy a déli országokban, ahol megterem. Mindenestre olyan információkat ad át nekem, amikor fogyasztom, amely az ősi időkbe visz. Egyszerre vagyok boldog és izgatott, energikus és nyugodt. Vonzz, mint egy mágnes. Egyszerre odaröpít a tömegbe, Jézus korába, ahol én is hallgatom, iszom a Mester bölcs szavait és elámulok azok erejetől.
Szilágyi Erzsébet,
életviteli tanácsadó és tréner, speciális spirituális tanácsadó és újságíró
9elisabethszilagyi@gmail.com
Vegyél részt!
Kommentek