Félelem, kétségbeesés vagy szomatizálás?
Az életünk során számos olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor felmerülnek bennünk különböző negatív érzelmek, mint például a félelem, kétségbeesés, szorongás vagy akár hiszti. Ezek az érzelmek természetes reakciók lehetnek bizonyos helyzetekre, azonban fontos megtanulnunk, hogyan kezeljük őket, hogy ne befolyásolják negatívan az életünket. Ugyanis van az a pont, amikor a sokkos állapotoktól, nem igazán tudjuk, hogyan reagáljunk. Amikor éveken keresztül nagyon akartunk valamit, kívántuk, hogy meglegyen, amikor meg végre megkapjuk, akkor annyira hihetetlennek, sőt szürreálisnak tűnik, hogy egyszerűen félelemmel, kétségbeeséssel, sőt hisztivel reagálunk rá.
A mai történet, az előző folytatása (Az Élet csodája című írásomé), amikor beigazolódik az, hogy ha elértünk egy célunkat, egy hőn áhított vágyunkat, újat kell/érdemes kitűzni, különben elveszítjük az irányítást a dolgok felett.
Az emberek életük során számos félelemmel találkozhatnak. Lehet ez a félelem a változástól, a kudarctól, a konfliktustól vagy akár a magánytól. A félelem igazából egy természetes reakció, de ha túlzottá válik, akkor gátolhatja az előrehaladásunkat és boldogságunkat. A félelem kezelésének egyik módja, hogy szembenézünk vele. Fontos megértenünk, hogy a félelem gyakran irracionális és túlzott, és hogy sokszor nincs valós alapja.
A kétségbeesés szintén egy erős érzelem, amely akkor jelentkezik, amikor úgy érezzük, hogy nincs kiút a problémáinkból vagy nehézségeinkből. Ez a negatív érzés átveheti az irányítást az életünk felett, és akadályozhatja előrehaladásunkat és boldogságunkat. Ha kétségbeesettnek érezzük magunkat, fontos, hogy megkeressük a támogatást és segítséget a környezetünkből. Beszéljünk a problémáinkról megbízható barátokkal vagy családtagokkal, vagy akár forduljunk szakemberhez, aki segíthet nekünk megtalálni a megoldást.
Amikor H.K. megtudta, hogy várandós, úgy érezte, most lett teljes az élete és minden álma teljesült. Minden, amit valaha kívánt magának ott van, a kezében és elérte a célját. De sajnos, ez az álom egy rémálommá változott. Annyira úrrá lett rajta a szorongás és a kétségbeesés, hogy lassan kezdte elveszíteni az irányítást a dolgok felett, igazából a teste kezdett furán reagálni a negatív érzelmeire. Szív-ütem zavarai lettek, légzési problémák, még erős pánikrohamok is jelentkeztek.
Nehezen, de rávette magát és segítséget kért tőlem, hiszen tudtam mit élt meg, hogy ezt elérje és nem akarta a makacssága vagy a szégyen érzete miatt veszélyeztetni születendő gyermekét. Tudta, hogy a hipnoterápia már segített neki, most sem lesz másképp.
Gyereknapkor találkoztunk egy rendhagyó beszélgetésre. Hosszasan elmesélte, hogyan tudta meg a hírt a Pocaklakóról, hogyan mentették meg a házasságukat férjével és lassan hogyan alakult át az álom rémálommá. Ráéreztem, leginkább olyan dolgoktól félt, ami nem is volt ott, szorongott és ezek az erős érzelmek/érzések/megélések produkálták nála a testi tüneteket, a pszichoszomatikus jelenségeket.
Mivel nagyjából tudtam mivel állunk szembe már a telefonos beszélgetés után, volt időm készülni egy egyedi hipnózisra, amiben személyre szabott szuggesztiókat használtam, hogy a negatív programokat le tudjuk cserélni, ezáltal megszüntetjük a negatív érzelmeket és megszűnik a fizikai test reakciója is. Ilyen típusú szuggesztiókat még nem használtam másnál, így számomra is kihívás volt, mert szükség volt önbizalmat is erősíteni, egészségtudatot kelteni, szeretetteljes anyaságot ébreszteni és biztonságos családi érzelmeket ébreszteni. Természetesen a meditációról felvétel is készült, így lehetősége volt K.-nak, hogy bármikor meghallgathassa, amikor szükségesnek érezte, vagy amikor megint beütött a krach.
A várandósság további szakasza nem volt teljesen eseménymentes, mert volt még pár kórházi látogatás, voltak félelmek, de már sokat javult az állapota, és sokat beszéltünk is telefonon utána, ami segített követni az állapotát. Azt hiszem összesen a várandósság alatt még 2x találkoztunk, de akkor már készültünk a szülésre is, a fájdalmak kezelésére és erősítettük az anyaságot.
A szülés akadálymentesen zajlott le, könnyen és gyorsan és egy csodálatos kislány jött a világra, aki igazi csodának számít a H. családnak. Volt szerencsém nekem is megismerni ezt a csodát, aki csupa csillogás és szeretet. Örömmel tölt el, hogy részese lehettem ennek a csodának a megvalósulásában.
Fontos az önkontroll, légzési technikák megtanulása és alkalmazása, a pozitív hozzáállás és gondolkodás, hogy a félelem nem menjen át hisztibe és uramlom vesztésbe, de tudni kell mikor van az a határ, amikor már minket átnő és felülmúlja a képességeinket, erőnket és ideje segítséget kérni. A segítség mindig ott van, mindig jön, de merni kell kérni, mert sosem fogja senki ránk erőltetni. Ha merünk őszinték lenni önmagunkhoz, akkor tudjuk hol a határ és mikor van az a pont, amikor van az a pont. És bizalommal, kitartó munkával bármi lehetséges.
Neked pedig, kedves olvasóm azt üzenem, ha úgy érzed összecsapnak fejed fölött a hullámok és már nem bírod egyedül, nem habozz segítséget kérni. A hipnoterápia által gyorsan és vegyszermentesen tudunk javítani az állapotodon, legyen az lelki vagy fizikai kihívás.
Tatár Annamária Hipnoterapeuta & Reiki mester
Vegyél részt!
Kommentek