A lélek és az önmegismerés
Aki követi az írásaimat, tudja, hogy hipnoterápiával segítek a hozzám fordulóknak és néha szoktam hozni egy -egy esetet, példát a munkámból. A mostani írásom is a kliensekkel való munkából készül, de inkább eszmei megközelítésből.
A hipnózis szó sokak számára ijesztő lehet, és ennek oka leginkább az információ hiányában keresendő. A hipnózis, mely az emberiséggel egyidős, egy természetes gyógymód, amit az inkvizíció majdnem teljesen eltörölt Európában. Szerencsére a tudomány újra felfedezte és a természetfölötti területről visszahelyezte az emberi psziché működésének tanulmányozásához. Minden olyan egészséges embernek ajánlott, aki életvezetési nehézségeken szeretne változtatni, meg akar szabadulni negatív szokásoktól, célorientáltabbá akar válni, vagy önbizalmát és önértékelését szeretné növelni. Továbbá, hasznos lehet azoknak is, akik függőségekkel küzdenek, nem találnak értelmet az életükben, ismétlődő negatív párkapcsolati mintákat tapasztalnak, depresszióval, szorongással vagy különböző félelmekkel és fóbiákkal küzdenek. Mára már az is bizonyított, hogy a betegségek 90%-a érzelmi traumákra vezethető vissza és pszichoszomatikus eredetű, ezért fontos időben megoldani élethelyzeteinket, hogy ezek ne alakuljanak testi betegségekké. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy-egy esemény vagy szituáció aktivál bizonyos energia lenyomatokat az energia mezőnkben, esélyt adva számunkra ezek megoldására. Ez gyakran fizikai betegségek formájában jelentkezik, de előfordulhat, hogy érzelmi vagy energia szinten történik a változás, amire nehéz magyarázatot találni.
És mivel a hipnoterápia által a legfontosabb a tudatalatti programok feltárása, a belső ÉN megismerése, az egyik leggyakrabban használt eszköz, a tudatalatti újra programozása pozitív megerősítések által. De ehhez fontos, megismerni igazából ki is ’’lakozik’’ a testünkben, milyen is a kis ÉN, aki ott bent van, és aki folyton cseréli ezt az emberi kabátot. Mert tudjuk, hogy a testünk idővel elhasználódik és meghal, de a lelkünk örök: egyszerűen csak új testeket ölt magára. Olyan ez, mintha egy régi ruhánkat lecserélnénk egy újra. Emiatt is hangsúlyozza a védikus irodalom is, hogy érdemes törekednünk arra, hogy megismerjük és megértsük belső énünket. Ha felismerjük lelki identitásunkat, az segít megoldani az élet nagy kérdéseit és problémáit. Természetesen abban is segít, hogy milyen úton közelítsük meg a kihívást, amivel küzd egy személy, aki a segítségemet kéri, mi számára a legmegfelelőbb módszer, az önmegismerésre.
Ahogy egyre jobban megismerjük lelki mivoltunkat, rájövünk, hogy többről van szó, mint a fizikai testünk: nem egyszerűen a bőrünk színe, a testalkatunk, az intelligenciaszintünk, a korunk vagy testi erőnk határoz meg minket. A valódi vakság az, ha nem látunk túl ezeken az átmeneti fizikai jellemzőkön, és nem ismerjük fel az igazi belső énünket. A valóság megértése azt jelenti, hogy felismerjük a mindenkiben ott rejlő lelki lényeget.
A fizikai testünk mellett létezik egy finomfizikai test is, amely elméből, értelemből és hamis egoból épül fel. Ez a finomfizikai test nem látható és nincs kézzelfogható alakja. Az élőlénynek azonban létezik egy lelki formája is, amely a finomfizikai test felett áll. Ha nem lenne lelki formája, nem születhetne újjá. Az ember akkor pillanthatja meg saját lelki énjét, és ébredhet rá a legfelsőbb lény jelenlétére, amikor felismeri, hogy sem a fizikai, sem a finomfizikai teste nincs kapcsolatban a belső, tiszta lelki önvalójával.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha a durva- és finomfizikai test nem azonos velünk, miért azonosulunk mégis olyan erősen az anyagi testünkkel? A válasz az, hogy az anyagi világban való tudatlanságunk miatt tévesen azonosítjuk magunkat a különböző testi állapotainkkal. A szent szövegekből megtudhatjuk, hogy a hamis ego miatt hisszük magunkról azt, hogy azonosak vagyunk az anyagi testünkkel. Emiatt tapasztalunk anyagi örömöt és szenvedést. Valójában azonban a lélek felette áll az anyagi létezésnek, és semmilyen anyagi öröm vagy szenvedés nem hat rá. Csak az elme és ego miatt történik, hogy azonosulunk a testünkkel. Aki ezt felismeri, annak nincs félnivalója az anyagi világtól, vagy az újbóli születés és halál körforgásától.
Ebből az is kiderül, hogy csak a hamis ego miatt gondoljuk magunkat anyagi testünknek, és emiatt tapasztalunk anyagi vágyakat, amelyek örömet vagy szenvedést okoznak. Létezik viszont egy valódi ego is, amelyet úgy ismerünk fel, mint „én vagyok”, „én létezem”, vagy „én lélek vagyok”. Amikor viszont az anyagi testtel azonosítjuk magunkat, és azt hisszük, hogy „ez a test vagyok”, „fekete vagyok”, „fehér vagyok”, kövérnek, soványnak, magasnak vagy alacsonynak tartjuk magunkat, az mind a hamis ego alkotása, és az átmeneti anyagi testhez köti magunkat, ami nem a valódi identitásunk. Ez a tévedés okozza az emberek, közösségek és nemzetek közötti konfliktusokat és félreértéseket világszerte. Tudni érdemes, hogy az önvaló mentes a bűntől, öregedéstől, haláltól, szenvedéstől, éhségtől és szomjúságtól. Nem szomorkodik, és csak arra vágyik, amire kell; nem képzelődik, és igaz akarata megvalósul. Aki úgy távozik az életből, hogy nem ismerte meg a saját lelkét és igaz vágyait, arra egyetlen világban sem vár szabadság. Aki viszont megismeri az önvalóját és ezeket az igaz vágyakat, szabad lesz minden világban.
India klasszikus védikus szövegeiben a reinkarnációra a ’’szamszára’’ kifejezéssel utalnak, amely szanszkritul azt jelenti, hogy az ember számtalan életen át a születés és halál ismétlődő körforgásában van. Az anyagi világ feltételeihez kötött egyének vágyai és múltbeli tetteik határozzák meg, hogyan vándorolnak különböző testeken át. Az anyagi vágyak beteljesítéséhez fizikai test szükséges, így lényegében újra és újra testet öltenek különféle életformákban.
A keleti hagyományok, mint a hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus és mások, úgy vélik, hogy minden életforma lélekkel rendelkezik, amely újra és újra testet ölt. Egy lélek számos életet leélhet különböző szinteken, akár az ásványi világban is kezdve, majd növényi, rovar- és állati formákon át haladva, míg végül eléri az emberi alakot. A lélek azonban valójában nem tartozik egyik fajhoz sem, csak belép a testbe, amely csak egy burok számára. Az élőlény a reinkarnáció ciklusában halad felfelé, amíg meg nem tapasztalja az anyagi világ különböző formáit és vágásait. Emberi formában az egyén eldöntheti, milyen tudatszinten akar maradni, és milyen tevékenységekhez és gondolati mintákhoz ragaszkodik. Ennek következtében az egyén vissza is eshet a fejlődés létráján, ha túlságosan állati szintű tudatszinten él. Bizonyára mi magunk is találkoztunk életünk során már különböző szintű fejlettséggel rendelkező emberekkel, akikről -ha nem is tudatosan- de megéreztük, még sok fejlődni valójuk van a lélek létráján, de amint mondtam, mindenki maga döntheti el milyen ritmusban halad és fejlődik. Van, aki gyorsabban, van, aki lassabban, de meg kell értenünk, mindenki máshol, tart az útján. És ez így szép. Mert ha egyformák lennénk, akkor unalmas lenne az élet. 😊
A karma törvénye a tettek visszahatásán alapul, és meghatározza, milyen élet vár az egyénre legközelebb. A karma tartja az embert az ismétlődő születések és halálok körforgásában, amíg a lélek végül ki nem szabadul ebből a ciklusból. A tudat fejlődése általában több (száz akár több ezer) életet igényel, mire az egyén rájön, hogy a lélek fontosabb, mint az anyagi vágyak. A lélek sok-sok létformán és akár több millió születésen és halálon átesett, végül a halál pillanatában meglévő tudatszintjétől függően magasabb szintekre léphet. Amikor az egyén felismeri, hogy nem a teste a valódi énje, hanem a benne élő lelki lény, elérheti a tudat lelki szintjét, és ezáltal olyan tökéletes állapotba kerülhet, hogy beléphet a lelki régiókba, ahonnan többé nem kell visszatérnie az anyagi világba. Ily módon a megszabadulás az én önmagára eszmélésével érhető el, és az emberi létezésen át eljuthatunk a lelki világ kapujához. Mindez attól függ, hogyan használjuk ki az életünket.
Manapság rengeteg technika, módszer és eszköz áll rendelkezésünkre, melyeket nem véletlenül kaptunk. Ezek segítségével teljes mértékben kihasználhatjuk a lehetőségeinket, és mindannyian a saját magunkhoz legközelebb álló módszerrel ismerhetjük meg önmagunkat, oldhatjuk fel előző életbeli traumáinkat, és tanulhatjuk meg kezelni a jelenlegi, akár mélyen elrejtett dühünket és haragunkat. Legyen szó arról, hogy magunkra vagy a világra haragszunk, a dühkezelés, az önkontroll és a teljes önismeret elengedhetetlen, hiszen így ismerhetjük fel, hogy a bennünket zavaró dolgok valójában bennünk vannak, másoktól vettük át, vagy máshonnan erednek.
Amint említettem, a hipnózis sokféleképpen megközelíthető módszer, amely már számtalanszor bizonyította hatékonyságát – különösen akkor, amikor más technikák és módszerek évekig nem hoztak áttörést, de a hipnózis szinte azonnal eredményeket produkált. Fontos tudni, hogy amikor valaki ezt a terápiát választja, egyfajta hullámvasútra ül fel, ami akár egy sötét mélységbe is elrepítheti, ahol önmagával szembenézve végül felhozhatja a fénybe és elengedheti azokat a dolgokat, amelyekre már nincs szüksége.
Ez a folyamat lehet kimerítő, sírós, dührohamokkal teli, hisztérikus, lelki békét hozó vagy végtelenül nyugodt terápia is, de mindig a páciens saját szintjén és befogadási, elfogadási képességétől függően dolgozunk, természetesen saját ritmusában haladva. Nem szeretem a gyorsított tempót komoly traumák feldolgozása során, mert – ahogy szoktam mondani – „a fagyi visszanyalhat”. Ez mindig csapatmunka, és mindenki elvégzi a saját feladatát a terápia során, különben a várt eredmény elmarad.
Mindig világos és megközelíthető magyarázatokat, valamint példákat nyújtok azoknak, akik érdeklődnek a technika és a munkamódszerem iránt. Hiszem, hogy azok, akik segítségért fordulnak hozzám, teljes nyitottsággal és befogadókészséggel viszonyulnak a terápiához, követik az utasításaimat és elvégzik a feladatokat a kívánt eredmények eléréséhez. Természetesen mindig vannak kivételek. Azonban, ahogyan korábban is említettem, a terápia egy csapatmunka, és csak akkor működhet jól, ha minden résztvevő hozzájárul a saját részével.
Ha többet szeretnél megtudni a módszerről, vagy csak érdekel, hogyan működik, bátran keress meg. Derítsd ki, hogy ez-e az a terápiás módszer, amelyre az önfelfedezésed során vártál.
Maradok tisztelettel,
Tatár Annamária Hipnoterapeuta & Numerológus
Vegyél részt!
Kommentek